Hallokaland

Közelgő eseményeink

Márciusi Hallókaland Családi Nap

Ezúttal egy érzelmekkel teli, tavaszi délelőttre invitálunk Benneteket, családi napunk keretein belül, ahol tavaszias lendülettel, együtt fedezhetjük fel az érzelmek világát!

A délelőtt folyamán izgalmas programokkal várunk Titeket. A Színszörny Foglalkozás keretein belül egy kalandos, utazásra hívunk Benneteket az érzelmek izgalmas világába, melyet mozgással, játékkal és kreatívkodással kísérünk. Érzelmeink kiadásában segítségünkre lesz a Ritmus Labor Ütős Kalandja és a program végén egy közös, kézműves érzelemfeldolgozó foglalkozással készülünk Nektek!

Ahogy a korábbi eseményeken, most is lehetőségetek lesz találkozni és kérdezni a Hallókaland és a Hangzoona szakembereitől.

Időpont: 2025. március 23., vasárnap, 9-12 óráig
Helyszín: Pestújhelyi Közösségi Ház, 1158 Budapest, Szűcs István u. 45.
Hozzájárulási díj: 10.000 Ft/család
A jelentkezés után a megadott email címen felvesszük veletek a kapcsolatot, az utaláshoz szükséges adatokat ott küldjük nektek. 
 
Befizetés utáni lemondás esetén a hozzájárulási díj felét visszautaljuk. 
 
Szeretnénk, hogy a program minél több család számára elérhető legyen. Így, amennyiben nehézséget jelent a hozzájárulási díj kifizetése, 3 család számára pályázat útján igényelhető, ingyenes részvételi lehetőséget tudunk felajánlani. Ha szeretnétek ezt igénybe venni, kérjük, jelezzétek alább az űrlapon!
 
Ha részt vennétek az alkalmon, kérjük, töltsétek ki az alábbi jelentkezési űrlapot!

Várunk Benneteket szeretettel és izgatottan, hogy együtt érezzük a tavasz ritmusát!

Családi nap jelentkezés

Korábbi eseményeink

2024. december – Adventi Hallókaland Családi Nap

A lelassulás és ünnepre készülődés jegyében egy különleges családi napot tartottunk, amelyen színházi előadás, karácsonyi kézműves foglalkozások, mézeskalács illat és meghitt kapcsolódások várták a résztvevőket.

2024. szeptember – „Zenével mesélünk” Hallókaland Családi Nap

A program során interaktív hallás- és beszédfejlesztő színházi előadás keretében egy saját világot alkottunk, ahol a gyermekek és családok aktívan részt vehettek a történetben. A nap folyamán szakmai tanácsadás, a Ritka zenekarral történő hangszerismerkedés, valamint táncház is várt minden érdeklődőt.

2024. március – Tavaszváró Hallókaland Ritmusos Családi Nap

Ezen a különleges napon a Ritmuslaborral közösen afrikai dob workshopot tartottunk. Szakmai beszélgetések, tanácsadás, fülelő néptánc és kézműves foglalkozások mellett egy interaktív hallás- és beszédfejlesztő színházi előadás is várta a családokat. A program során minden érzékszervet megmozgató élményeket kínáltunk, hogy a gyermekek játékos formában fedezhessék fel a világot. Nem utolsó sorban ezen a napon debütált a Hallókaland Dal is!

2023. szeptember – Ritka Hallókaland Koncert és Családi délelőtt

A Ritka zenekarral közösen egy fejlesztő koncertfoglalkozást tartottunk, amely során a gyerekek aktívan részt vehettek a zenei élményben. Az eseményt kötetlen beszélgetés és különböző fülelő kalandok tették még színesebbé.